Pont ellen pont

Nem lehetett könnyű dolog a 19. század végén zeneszerzőnek lenni.Nem lehetett könnyű dolog a 19. század végén zeneszerzőnek lenni.
 

Nem lehetett könnyű dolog a 19. század végén zeneszerzőnek lenni. Nem lehetett könnyű, hiszen olyan kortársak szellemével kellett megbirkózni, mint Liszt és Wagner, Verdi és Puccini, Brahms, Debussy, Mahler, Strauss, Kodály és Bartók, hogy csak néhányat említsünk a jelesebb alkotók közül.

A Firenze közelében született Ferruccio Dante Michalengelo Benvenuto Busoni pályája igazán szépen indult. Tehetségét korán felfedezték, s mire észbekapott, máris csodagyerekként turnézta végig Európát. S bár a wunderkind kategóriát akkoriban olyan személyeknek tartották fent, mint Liszt és/vagy Thalberg, a korabeli tudósítások szerint ennek ellenére, soha egy percig sem kellett szerényen meghúzódnia a nagy elődök árnyékában. Kortársai (pl. Rubinstein vagy G.B. Shaw) már életében úgy írtak róla, mint a legérdekesebb, leginspirálóbb, legeredetibb zongoristáról.

Húsz évesen Brahms tanácsára Berlinbe megy tanulni, bár eddigre vagy 200 kompozíció volt már a háta mögött.

Busoni (a keresztnév kötelez!) nem lesz hűtlen Firenze szellemiségéhez; igazi reneszánsz ember. A kultúra valamennyi ága érdekli, otthon van az irodalomban és a festészetben épp úgy, mint a legújabb zenei irányzatokban. Naplója tanúsága szerint Sztravinszkijtól Csajkovszkijig, Hindemithtől Rilkéig kora nagyságai egymásnak adják a kilincset előszobájában. Behatóan tanulmányozza a jeles elődök munkáit elsősorban persze az istenített Bachot, de egy percig sem feledi, hogy a fiataloké a jövő. Tanítványai között találhatjuk Kurt Weillt és Varéset, mentora volt Dallapicolának és Schoenbergnek. Elsőként használt elektronikát a zenében, 113 hangsort és számtalan hangszert szerkesztett, készített.

Busoni, mint zeneszerző mégis háttérbe szorult Busoni a nagy Bach összkiadás szerkesztője, vagy Busoni a kísérletező kedvű zenetudós mögött. Újrafelfedezése a hatvanas évek végén ugyan elkezdődött, s ha mára talán már nem is gyarapítja a teljes feledésbe merült szerzők népes táborát, nagy reneszánsza azért még nem alakult ki.

Öttételes, monumentális zongoraversenye (Concerto op.39) 1903-04-ben keletkezett. Formai felépítésére, a műfajon messze túlmutató megoldásaira az ötödik tételben férfikar kapcsolódik az addig sem kis számú zenekarhoz Mahler szimfóniái lehettek nagy hatással. Nem könnyű muzsika a másfél órás opusz. Súlyos harmóniák, sötét hangulat, nehezen kibomló, ködös formák uralják. A zenekari textúra és a rendkívül nehéz magánszólam nem is igazán concertál a szó eredeti értelmében, sokkal inkább folyondárként kavarog.

A kontrapunktikus gondolkodás gyermekkora óta izgatta Busonit. Akárcsak a csúcsok csúcsa, a Fúga művészete, különös tekintettel a befejezetlen záró fúgára. Ebből az érdeklődésből született abszolút zene a Fantasia contrappuntistica, mely egyszerre állít emléket Bachnak és szövi tovább, gondolja újra a barokk gondolkodásmód alapján művészetét.

A korállal, fúgákkal és variációkkal teli 12 tétel, bár több változata is létezik, ezúttal a zongoraversenyben is jeleskedő orosz Viktoria Postnikova kiváló előadásában hallható.