A nemzeti Filharmonikus Zenekar jótékonysági hangversenye

Az 1993 óta működő (alapító: Göncz Árpád, kuratóriumi elnök: Göncz Árpádné) Kézenfogva Alapítvány célja, hogy felhívja a társadalom minél szélesebb rétegének figyelmét arra, hogy az értelmi sérült emberek is velünk, köztünk élnek, és ők is hozzátartoznak társadalmunkhoz.


Időpont: 2007. október 11., 19:30 óra


Helyszín: Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem



 



Akikért ezen az estén a zene szól



 



Az 1993 óta működő (alapító: Göncz Árpád, kuratóriumi elnök: Göncz Árpádné) Kézenfogva Alapítvány célja, hogy felhívja a társadalom minél szélesebb rétegének figyelmét arra, hogy az értelmi sérült emberek is velünk, köztünk élnek, és ők is hozzátartoznak társadalmunkhoz.



 



A Kézenfogva Alapítvány évek óta keresi azokat a lehetőségeket, melyeknek segítségével elősegítheti a fogyatékossággal élő emberek integrációját az egészséges társadalomba. Közvélemény formáló munkájában törekszik az integrált események szervezésére, legyen az egész napos családi rendezvény, színházi előadás, vagy éppen egy komoly zenei koncert.



 



Így a “Fogadd el, fogadj el” című országos közvélemény formáló programsorozattal idén 16 különböző rendezvényhelyszínen (Nyírbátortól Győrig) hívta fel a figyelmet arra, hogy: a fogyatékossággal élőket nem sajnálni, hanem elfogadni és segíteni kell. A programsorozat záróeseménye a Művészetek Palotájában az a jótékonysági koncert, ahol a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ad koncertet, Kocsis Zoltán vezetésével, Érdi Tamás zongoraművész vendégszereplésével, a Kézenfogva Alapítvány javára.



 



Az alapítvány szeretné, ha rendezvény bevételéből tovább folytathatná a közvélemény-formáló programjait.



 



Bővebb információkat az alapítvány tevékenységéről a www.kezenfogva.hu oldalon talál.