London a világ kulturális fővárosa

A vizsgált öt világváros közül Londonban a legmagasabb a kultúrafogyasztók aránya. A mozilátogatások száma 39,8 millió volt 2005-ben, a vezető színházak előadásait összesen 12,4 millióan látták, és egy főre vetítve 2,7 volt a nemzeti rangú gyűjteményt őrző múzeumokban tett látogatások száma.A városokat nem a gazdasági, hanem a kulturális teljesítmény teszi naggyá.

A London Development Agency friss kutatási jelentése szerint Londonban több múzeum, művészeti galéria, könyvtár, színház, koncertterem, klub és mozi működik, mint New Yorkban, Párizsban, Tokióban vagy Sanghajban.
A 7,5 milliós metropoliszban évente 17 285 színházi előadást tartanak, míg a második helyezett Párizsban 15 598, a harmadik helyen álló New Yorkban pedig 12 045 előadást. Aki élő zenére vágyik, az Londonban 400 hely közül választhat, több mint kétszer annyi közül, mint New Yorkban, ahol 151-re rúg a kínálat, Párizsban pedig 122-re.

Az éves fesztiváladag is Londonban a legnagyobb; 200 rendezvénysorozatból áll (New York: 81, Párizs: 40).

"A városokat nem a gazdasági, hanem a kulturális teljesítmény teszi naggyá. Londonba sem jön senki csak azért, hogy megnézze a bankárokat" – nyilatkozott a jelentést bemutató sajtótájékoztatón Ken Livingstone. A polgármester bejelentette, hogy a városháza 2012-ig 1,4 milliárd fontot (477 milliárd forint) fordít a londoni nyári olimpiához kapcsolódó kulturális kezdeményezések támogatására.

A vizsgált öt világváros közül Londonban a legmagasabb a kultúrafogyasztók aránya. A mozilátogatások száma 39,8 millió volt 2005-ben, a vezető színházak előadásait összesen 12,4 millióan látták, és egy főre vetítve 2,7 volt a nemzeti rangú gyűjteményt őrző múzeumokban tett látogatások száma. London ezzel mindhárom kategóriában maga mögé utasította a többi négy várost.

A 2012-es olimpiát felvezető eseménysorozat rögtön az idei pekingi játékok záróünnepsége után elkezdődik és a londoni megnyitó ceremóniáig tart.