Kortárszenei verseny Szegeden

Számos újdonsággal várja a muzsikusokat az V. Szegedi Művészeti Akadémia és Mesterkurzus, melyet július 8-16. között rendeznek meg a Tisza-parti városban. Idén először versenyt is kiírnak azok számára, akik részt vesznek a nyári akadémia programjában.
Megmérettetés az V. Szegedi Művészeti Akadémia és Mesterkurzus keretébenSzeged, ZsinagógaAz énekes és hangszeres kurzusok a SZTE Zeneművészeti Karának épületében zajlanak, az orgona mesterkurzus kivételével, amely a Szegedi Zsinagógában kap helyet. A mozgásművészet foglalkozás a Százszorszép Gyermekház Próbatermében zajlik.

A kurzusok mellett a hagyományokhoz híven minden este koncerteket tartanak a Fricsay Ferenc Hangversenyteremben, valamint Szeged legpatinásabb helyszínein, így a Városháza Díszudvarán, a Zsinagógában, a REÖK Palotában, valamint a Minorita Templomkertben, az Alsóvárosi Ferences Templomban és a Jezsuita Templomban.

Az I. Szegedi Kortárszenei Versenyt július 15-én a Fricsay Ferenc Hangversenyteremben tartják, melyen 1945 utáni magyar szóló- vagy kamaramű előadását kérik. Korhatár nincsen, a legjobbak értékes jutalmakat kapnak.

A kurzusokról és a versenyről bővebb információ, valamint jelentkezési lap a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar honlapjáról, a www.music.u-szeged.hu honlapjáról tölthető le.

Authors
Top