Színes koncertprogram a Debreceni Egyetemtől

Vásáry Tamás, Duffek Mihály és Mérei Tamás művészek gálahangversenyével indul 2012. július 15-én a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara által tizenkettedik alkalommal megszervezett Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája.2012. július 15-én indul az Ifjú Zeneművészek Nyári AkadémiájaA debreceni és budapesti zenei felsőoktatási intézmények művésztanárai mellett idén Japánból, Nagy-Britanniából, Ausztriából, Németországból és Spanyolországból érkeznek oktatók Debrecenbe, hogy a tizenkettedik alkalommal megrendezett Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáján mélyítsék a hallgatók tudását. A tizennégy hangszer mesterkurzusára kilenc ország százötven hallgatója érkezik a Debreceni Egyetemre, többek között Japánból, Spanyolországból, Németországból, Koreából és Szlovákiából.

„A nyári akadémia mesterkurzusait minden évben próbáljuk bővíteni, hogy egyre szélesebb hangszerpaletta várja a hallgatókat. Idén a népi hegedű az újdonság” – mutat rá az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának újdonságára dr. Duffek Mihály zongoraművész, a Zeneművészeti Kar dékánja, aki Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész-karmester társaságában lép fel a nyári nagyrendezvény – ezúttal is ingyenes – nyitó hangversenyén július 15-én a Zeneművészeti Kar Liszt termében.

A negyedik alkalommal Debrecenben felkészülő Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar munkájában idén is közel 80-an vesznek részt Vásáry Tamás és a fiatal tehetség, Hámori Máté karmester vezetésével. A világzenekar fellépéssorozatát a kecskeméti nyitás után július 24-én a debreceni Kölcsey Központ Nagytermében folytatja, majd budapesti és milánói koncertek várják a fiatal művészeket.

A Debreceni Egyetem művésztanárai, az akadémia vendégoktatói és a hallgatók július 16-tól hét koncertet adnak a Zeneművészeti Kar Liszt-termében: a fuvola, oboa, hegedű, rezes, mélyvonós, fafúvós és ütőhangszeres gálák műsorában többek között Mozart, Bach, Verdi, Vivaldi és Lajtha László munkássága elevenedik meg. A régió legjelentősebb nyári komolyzenei rendezvényének minden hangversenye ingyenesen látogatható.
További információ:
Szabó László, DE TEK PR referens, +3630 372 0004, sajto@tek.unideb.hu