Pécsi Zenei Napok augusztus elején

A 10 napos kurzuson számos olyan neves előadóművész osztja meg tapasztalatait a résztvevőkkel, akik a világ meghatározó színpadain, fesztiváljain léptek már fel. A szakmai kérdések mellett szó lesz a gyakorlásról, a figyelemirányításról, és önmagunk meghallgatásáról is.A tavaly Tihanyban megrendezett szakmai műhely idén Pécsen kerül megrendezésre.A tavaly Tihanyban tartott Nyári Akadémia helyszíne változott, így lehetőség nyílik egy zongorakurzus megtartására is az augusztus 2-12 között megrendezésre kerülő Pécsi Zenei Napokon.

Pécsi zenei Napok
Mivel a zenei és előadói tudatosság és a kreativitás fejlesztése is rendkívül fontos az előadóművészeti pályára készülő, a kurzus aktív résztvevői – zeneművészeti szakközépiskolások, zeneművészeti felsőoktatásban tanulók és fiatal művészek – számára,  Stachó László kamarazene-tanár, pszichológus és zenetudós tart előadásokat a fenti témákat illetően. 

Az egyéni hangszeres és kamarazenei órákat Baráti Kristóf, Bársony Péter, Bogányi Gergely és Várdai István tartja majd, és váratlan meglepetésként Rivka Golani brácsaművésznő (kamarapartnerével, Michael Hampton zongoraművésszel együtt) is éppen a képzés ideje alatt látogat Pécsre, ezért egy egynapos kurzust rögtönöz majd.

Három nyilvános koncertre is sor kerül:  augusztus 2-án az előadóművész-tanárok, 9-én a Bánfalvi Béla vezette Magyar Kamarazenekar,és 11-én a kurzuson résztvevő diákok és tanáraik együtt lépnek fel, este fél nyolctól  a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának Liszt Ferenc Hangversenytermében.

Passzív résztvevők számára akár egy nappal a tervezett látogatás előtt is lehetőség van a jelentkezésre a pecsizeneinapok@gmail.com email címen.
A részletes programról itt tájékozódhatnak.