Szórakoztatás hagyományos módon

A sevillai borbély a MetropolitanbőlA sevillai borbély a Metropolitanből
Az előadást nézve hamar világossá válnak a rendező, Bartlett Sher céljai: elsősorban szórakoztatni akart. Bár időnként kiemeli a mű komolyabb, például társadalmi jelenségekkel foglalkozó részeit (feltűnő például, hogy a darab első felében minden a pénzről szól), ezekbe a kérdésekbe sosem merül el annyira mélyen, hogy az megzavarhatná az egész előadás könnyedségét, humorát, mondhatni: ártatlanságát. Erre persze jogos ellenvetés, hogy A sevillai borbély közel sem ennyire ártatlan darab: a nők elnyomása vagy a nemesi kiváltságok mind komoly problémákat vethetnek fel, ám az egész mű zenéjének életigenlő volta, úgy vélem, megengedi a derűsebb megközelítést.

Annál is inkább, mert amit Bartlett Sher vállal, azt magas színvonalon teljesíti, élettel teli, pörgős, vidám előadást látunk. Különösen emlékezetesek a mesteri színváltások: a díszlet lényegében ajtókból áll, ám ezek szinte észrevétlen átrendezésével a játéktér az egyes helyszíneknek megfelelően újabb és újabb variációkat képez. A továbbiakban az előadás központjában a szereplők emberi oldala, érdekeik és megbocsátható gyarlóságaik állnak. Bartolo például nem az a nevetségesen ellenszenves figura, akinek legtöbbször – így általában a hazai előadásokon is – láthatjuk, hanem egy kicsit korlátolt öregember, aki igyekszik úgy alakítani életét, ahogy azt a legjobbnak tartja, és nem hagyja magát olyan lényegtelennek tartott kérdésektől megzavarni, mint a fiatalok szenvedélyei. Jellemző, hogy mikor a kétségbeesett Rosina rákérdez: még mindig feleségül akarja-e venni, egészen megdöbben, és szinte elbizonytalanodik: valóban neki van helye e mellett a büszke és erős nő mellett?…

A kritikát teljes terjedelmében az Opera-Világ honlapján olvashatják.

Fotó: Ken Howard / Metropolitan Opera

Authors
Top