István körei

Erkel István királya a MargitszigetenErkel István királya a Margitszigeten
Erkel utolsó befejezett operája – hallottuk sokszor az előadás beharangozóiban. Hogy ki fejezte be, az már más kérdés; a szerzőség körüli viták és feltételezések még sokáig adhatnak feladatot a zenetörténészeknek, de mára – különösen a befogadó szempontjából – gyakorlatilag mindegy az idős mesternek és fiainak az alkotás folyamatában betöltött pontos szerepe, annak aránya, nem ez marad a művelődéstörténet egyetlen homéroszi kérdése. Noha az opera zenéje messze nem egységes sem hangzásvilágában, sem minőségében, s ugyanez a színpadi jelenetezésről is elmondható, mégis jelentékeny alkotást láthattunk az augusztus 19-én és 20-án színpadra került változatában. Nem marad adós a zene az Erkeltől ismert dallamossággal, noha újító törekvései is tetten érhetők – például többen is rámutattak a nászszoba-kép hasonlóságaira Wagner Lohengrinjének megfelelő jelenetével vagy egyes vezérmotívumoknak szintén a német mesteréhez hasonló alkalmazására. Ugyanakkor a nagyszabású kórusszámok sodró emelkedettsége magával ragadja a nézőt-hallgatót, egy-egy ária vagy jelenet szépsége pedig megteremti az est nemzeti ünnephez méltó, felemelő hangulatát. Különösen szép ezek közül Imre herceg Szűzanya-látomását elbeszélő áriája vagy Crescimira érkezése, a magyar hont sajátjaként köszöntő szavai. Ugyancsak megkapó Zolna imája a pogány oltár tövében és a tébolyult Crescimira utolsó jelenete. Ha az opera nem is éri el a Bánk bán vagy a Hunyadi László kiegyensúlyozott színvonalát, pláne ismertségét, az előbb felsorolt szépségek zenei emlékét biztosan szívesen viszi magával a színházi estről távozó néző…

A kritikát teljes terjedelmében az Opera-Világ honlapján olvashatják.

Fotó: Kaiser Ottó / Szabad Tér Színház