One woman show

Boleyn Anna a Müpában Edita GruberovávalBoleyn Anna a Müpában Edita Gruberovával
Már-már megoldhatatlan feladat elé állítanak az utóbbi nyolc év szlovák–magyar koprodukcióban létrejött koncertszerű belcanto-operaleőadásai: ha lelkiismeretes kritikusként hivatásomnak tekintem, hogy beszámolóim ne korlátozódjanak csupán az események szűkszavú leírására, de egyben élvezetes olvasmányul is szolgáljanak, úgy nehezen tudok megküzdeni a problémával, hogy Edita Gruberová négy Müpa-beli vendégfellépése árnyalatnyi különbségektől eltekintve kísértetiesen ugyanolyan élményekkel és tanulságokkal szolgált – vagyis aligha kerülhető el az egymást követő recenziók közti tautológia. Az eddigi három alkalommal (Robert Devereux – 2005; Norma – 2009; Lucrezia Borgia – 2011) egyként azt jegyezhettük fel, hogy e betanulások létrejöttének egyetlen oka és célja Edita Gruberová prima donna assulataként való megdicsőülése, melyet saját művészi nagyságrendje mellett az is segített kiemelni, hogy – kevés kivételtől eltekintve – a körítés többnyire a lába nyomába sem érhetett. Némileg részletesebben: közepes vagy annál is gyengébb zenekari produkciókhoz jó átlagos énekesi teljesítmények járultak, melyek közül csak egyet-kettőt jegyezhettünk fel mint Gruberováéhoz valóban méltó szerepformálást… A képlet alapvetően most sem volt más, csupán a mindig változó árnyalatok szorulnak részletezésre – lássuk hát, miként is alakult a Gruberová melletti felhozatal 2013 őszén, Donizetti Boleyn Annájának előadásán!

A kritikát teljes terjedelmében az Opera-Világ honlapján olvashatják.

Fotó: Művészetek Palotája – Budapest, Posztós János

Authors
Top