Paolo Albiani halott

Simon Boccanegra SzegedenSimon Boccanegra Szegeden
A színrevitel átfogó értékelésére térve nem kerülhetjük meg a rövid filológiai kitérőt, tekintve, hogy a Pál Tamás, Molnár Zsuzsa és Toronykőy Attila nevével fémjelzett produkció célja a színlapon szereplő információk szerint az eredeti bemutató rekonstrukciója volt. A rendelkezésre álló kottaanyagok alapján azonban egyértelmű, hogy a szóban forgó produkció nem nyúlt vissza az 1857. évi ősváltozathoz (ezért is volt megtévesztő a helyi sajtóban szereplő „Ős-Verdi” megnevezés), hanem az 1881. évi átdolgozott változatot vette alapul, különös tekintettel a tanácstermi jelenetre és a Béke-áriára, mely utóbbi az ősváltozatból teljességgel hiányzott (ennélfogva a színlapon illett volna Francesco Maria Piave mellett Arrigo Boitót is feltüntetni mint librettistát). 

A színpadi megvalósítás rekonstrukciós jellegéből következően jóval historikusabb benyomást keltett, mint a Mikó András, Forray Gábor és Márk Tivadar nevével fémjelzett 1980. évi budapesti felújítás. Bármilyen tiszteletre méltó volt azonban a történeti hitelességre való törekvés, a puszta látványelemek felsorakoztatása megfelelő tartalom hiányában csupán a megszokott színpadi kliséparádét teremtette újjá. Ide sorolhatók a merev végtelenbe nézések, a ritmikusan ökölbe vagy szívhez szorított kezek, a félig, majd egészen kirántott, vagy a markolatuknál fogva többször az asztalra vágott kardok, a menetrendszerű letérdelések és felállások, vagy az a dilemma, hogy Gabriele Adorno megáldásakor Fiescónak hova illik helyeznie a kezét: mindezek a provinciális amatőrizmus árnyékát vetették a produkcióra…

A kritikát teljes terjedelmében az Opera-Világ odalán olvashatják

Fotó: Armel Operafesztivál

Authors
Top