Kórusaink nyomában 25.

A reneszánsztól a kortárs zenéig- áll az Óbudai Kamarakórus honlapjának kezdőoldalán. Bárhová kattintok az oldalon belül, ez sohasem tűnik el. Ha Önök is megnézik a repertoár listájukat láthatják, miért is olyan fontos ez a mondat. A 28 éves kamarakórus hatalmas műjegyzéke igazolja ezt az állítást, versenyeredményeik is önmagukért beszélnek. Erdős Ákossal, a kórus karnagyával beszélgettem az alapításról, életútjukról és terveikről. Az interjú végén két kórustag válaszait olvashatják.

Cz. D.: Mikor alakult a kórus? 

Erdős Ákos: 1986-ban, szeptemberében kezdtük el a munkát. A Kőrösi Gimnáziumban volt akkoriban egy 120 fős vegyeskarom. Ez volt abban az időben a legnagyobb iskolai kórus, minden második tanuló énekkaros volt. Februárban részt vettünk a Nantes-i Kórusversenyen Franciaországban, ahová helyhiány miatt nem jöhetett a teljes kórus. A „kis” kórusunk kitűnő szereplése után, magam ajánlottam fel az Óbudai Művelődési Központ munkatársának, Erhardt Miklósnak, segítségemet. A valódi terve egy óbudai központi pedagógus kórus alapítása lett volna, de ez nem valósult meg. Ezért gondoltam arra, hogy a mi kis kórusunk némiképp pótolhatná ezt a hiányt. Így lett a nevünk Óbudai Kamarakórus.

Cz. D.: Vagyis az Óbudai Művelődési Központ kórusa lettetek?

E. Á.: Az Óbudai Művelődési Központhoz tartoztunk, ők támogattak minket. A próbákat továbbra is a gimnázium ének termében tartottuk meg. A belgiumi Neerpelt-i fesztivál- ami a mai napig egy nívós verseny- már 1988-ban is létezett. Ezen is részt vettünk, és az akkoriban nagyon drága repülőjegyeinket is a III. kerület fizette ki. Azóta is Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatához tartozunk.

 Cz. D.: Mikor volt az első fellépésetek és milyen műveket énekeltetek azon a koncerten?

E. Á.: 1986. október 1-jén, A zene világnapján léptünk fel először. Három darabot adtunk elő. Kodály: János köszöntő, Petrovics: Játszik a szél, Bárdos: Régi táncdal.

 Cz. D.: Honnan indultatok és hol tartotok most a repertoár tekintetében?

E. Á.: Kórusvezénylés módszertant is tanítok az ELTE-BTK ének-zene tanszékén. A hallgatóimnak valahogy úgy kezdem a tantárgy tanítását, hogy minden kórusnak megvan egy életútja. Ezt nem lehet elkerülni, ettől szép ez a szakma. Végig kell menni azokon a lépcsőfokon, együtt a kórussal, külön-külön az egyes egyénekkel. Mind a hangképzésben, mind a darabok nehézsége szempontjából. Az egyszerűbb művekkel, homofon madrigálokkal indultunk el mi is. Majd a magyar „klasszikusok” köréből énekeltünk műveket, mint például Liszt, Kodály, Bárdos, és most már Kocsárt és Orbánt is ide sorolhatjuk. Végük eljutottunk Petrovics Lassú táncnótájáig, vagy Hindemith Miséjéig és  az egyéb nehézségük miatt ritkán hallható értékes művekig.

Cz. D.: Hányan vagytok a kórusban és hetente hányszor próbáltok?

E. Á.: Hetente kétszer próbálunk az Óbudai Gimnázium énektermében, ahol jelenleg is tanítok. A kórus létszáma 20 fő.

Cz. D.: Vannak közöttetek zenészek is, ha jól tudom. Nem is kevesen?

E. Á.: Igen, szerencsések vagyunk. Az egyetemről is többen csatlakoztak már a kórushoz. Majdnem a kórus fele zenész. A többiek több mint 20 éves rutinnal rendelkező kórustagok. Egy jó képességű amatőr kamarakórusnak tartom magunkat, igyekszünk minél magasabb színvonalat képviselni.

 Cz. D.: Ha már a versenyeknél tartunk, akkor szeretném megkérdezni, miért tartod őket olyan fontosnak. Nagyon sok szép eredményt értetek el, majdnem minden évben részt vesztek versenyeken.

E. Á.: Az indulásnál, kezdő kórusként fontos volt. Szerettük volna, hogy komolyan vegyenek bennünket, és remélem ez sikerült is. A mai élet majdnem minden területét a versenyszellem hatja át. Így telik az egész élet, és úgy látom, a tagokat is inspirálják ezek a megmérettetések.

Cz. D.: Már kitűztétek a következő időpontot?

E. Á.: Igen, július 29-e a Nemzetközi Bartók Béla Kórusverseny Debrecenben. Ez a negyedik alkalom, hogy indulunk. Először 1992-ben az ifjúsági kategóriában mérettettünk meg, amit meg is nyertünk. Majd 2002-ben a felnőtt kategóriában 2. helyezést értünk el, 2012-ben pedig negyedikek lettünk. Ez a verseny azért nagyon nehéz, mert amatőr és hivatásos kórusok is nevezhetnek és szinte csak kortárs zenét szabad énekelni. Most újból megpróbáljuk.

Cz. D.: Milyen művekkel készültök?

E. Á.: Kortárs magyar repertoárt mellett (Gyöngyösi Levente, Beischer-Matyó Tamás, Tóth Péter) Britten és Eben műveket is éneklünk. A kötelező művek zeneszerzői: Petrovics és Csemiczky.

Cz. D.: Hol szoktatok koncertezni?

E. Á.: Minden évnek van egyfajta stabilitása a koncerthelyszínek tekintetében. Júniusban mindig évadzáró koncertet tartunk, de ugyanígy minden évben részt veszünk a Bárdos Lajos Zenei Heteken is. Az Óbudai Társaskörben is visszatérő vendégek vagyunk, csakúgy, mint az Óbudai Kulturális Központban. Ehhez társulnak a kórustalálkozók, versenyek, utazások. Februárban például a bécsi Pazmaneum kápolnájában koncerteztünk.

Cz.D.: Egyházzenei koncert volt, vagy liturgia keretén belül énekeltetek?

E. Á.: Koncert volt, ritkán éneklünk csak szertartás keretén belül. Itt Haydn, Mozart, Liszt egyházi kompozícióit is előadtuk több más szerző művei mellett.

Cz. D.: Ha jól szerepelnétek a mostani kórusversenyen, mi lenne a következő célod?

E. Á.: Minél tovább megtartani ezt a színvonalat. Sok a régi kórustag, együtt öregszünk, de nem szeretnénk lejjebb adni. Versenyt futunk az idővel, ameddig bírjuk.

Cz. D.: Hol hallhatunk benneteket legközelebb énekelni?

E. Á.: Legközelebb június 18-án szerdán este 19:00 órai kezdettel lépünk fel az Óbudai Evangélikus templomban (III. Dévai Bíró Mátyás tér) egy általunk szervezett kórustalálkozó keretében. Partnereink a Care Voci Kamarakórus, valamint az Óbudai Gimnázium Kamarakórusa. Mi ezen a találkozón mutatjuk be először a nyári versenyprogramunkat teljes egészében.

Cz. D.: Mióta vagy tagja a kórusnak?

Boruzs Barbara: 2011 januárjában csatlakoztam.

Varga Lóránt: 1986 óta.

Cz. D.: Van-e kedvenc kortárs zeneszerződ, és ha igen, ki az?

B. B.: Erre a kérdésre nem tudnék konkrét választ adni, mert mind hazai, mind külföldi viszonylatokban számtalan tehetséges és nagyszerű kortárs zeneszerzővel büszkélkedhetünk; dőreség lenne bárkit is kiemelni.

V. L.: Nincs ilyen.

Cz. D.: Baráti társaságként tekintesz a kórusra?

B. B.: Igen, mindenképpen. Ugyan én vagyok a legfiatalabb kórustag, de már az első próbától kezdődően barátságosak, nyíltak és közvetlenek voltak velem a régebbi tagok, így sosem éreztem áthidalhatatlannak a köztünk lévő korkülönbséget.

V. L.: Igen.

Cz. D.: A próbákon kívül szoktatok találkozni?

B. B.: Igen, a kórustagokkal a próbákon kívül is tartjuk a kapcsolatot, és rendszeresen szoktunk beszélgetni.

V. L.: Igen, de persze ez árnyalt, mert nem mindenkivel találkozom, hanem azokkal, akik régóta barátaim, és egyben kórustagok. Ezek a találkozások sem mindennaposak.

Cz. D.: Miért szeretsz leginkább járni?

B. B.: Egyetemi tanárom, Erdős Ákos tanár úr hívott meg a kórusba, és az ő személyisége hihetetlenül inspirálóan hatott és hat is rám mind szakmailag, mind emberileg. A próbák során rengeteget tanulhatok tőle, így ez a későbbiek során csak hasznomra válhat. Emellett nagyon fontosnak tartom/tartjuk a kortárs zene művelését és megismertetését a hazai és külföldi közönséggel, ami – nem mellékesen – a kórus fő profilja is. A kamarakórus jellegéből adódóan kevesen vagyunk, de számomra ez is egy ideális létszám, mert a korábbi tapasztalataimmal összevetve így sokkal összetartóbb a közeg, és nem kell a személytelenségtől tartanunk.

V. L.: Ez is árnyalt választ kíván. Mert szerem az éneklést, immár 28 éve ezt csinálom és rendkívül megszoktam. Az életem részévé vált, mint a fogmosás, mert valamiféle értéket ad az önképemhez.  Jó érzés, ha egy konkrét célért vagyunk együtt.

Cz. D.: Nagy nehézségekkel jár-e a heti két kóruspróbán való részvétel? Sok lemondás, de még több feltöltődés?

B. B.: Nehézségekről nem tudnék beszélni, mert úgy gondolom, hogy ha valakinek nehézségeket jelent a kórusba való járás, az egyáltalán ne is járjon kórusba. A lemondással sem értek egyet, de az tény, hogy 1-1 fellépés miatt néha át kell szerveznie az embernek a programját, viszont a koncertek dátumáról általában már fél évvel korábban értesülünk, így számomra semmilyen lemondással sem járt még a kórusban való részvétel. A feltöltődésről sokat tudnék mesélni; volt olyan kórustag, akinek a fejfájása a próba közben elmúlt, és nekem is volt, hogy rosszul éreztem magam, de a próba végére jobban lettem. A feltöltődés javára írhatjuk még azt is, hogy többször éreztem olthatatlan vágyat az iránt, hogy a villamoson dudorásszam magamban a darabokat.

V. L.: Nem, szerintem ez döntés kérdése. Ha az ember elhatározza, hogy jár, akkor azt meg lehet szervezni. Más kérdés, hogy ezzel mennyi lemondást vállal más oldalról. Én azt tapasztaltam, hogy aki valóban akar, tud is járni. De persze az ember életében átrendeződnek a prioritások és ilyenkor a próba másod harmadrendűvé válik. Nekem ez eddig nem okozott gondot, pedig elég sok élethelyzetben voltam már.

Cz. D.: Van-e olyan koncerthelyszín, ahová bármikor visszamennél? Szerinted miért volt olyan nagy hatással rád?

B. B.: Több ilyen helyszín is volt, de a szolnoki zsinagóga a legkedvesebb számomra, ami egyébként galériaként funkcionál napjainkban. Valahogy a szakrális tér ereje és szelleme ragadhatott magával, és az akkor kiállított képek is ezt erősítették meg bennem.

V. L.: Több olyan térben voltam, ami nagyon tetszett és mindegyik jellemzője az volt, hogy maga a tér a zene számára volt kialakítva, tehát a zeni szempontok voltak előnyben részesítve. Ilyen helyen erőfeszítésmentesen nagy élvezettel lehet énekelni. Ilyen például a Művészetek Palotájának nagyterme, vagy sok közepes méretű templom.

Top