Versünnep Fesztivál – 2015

Felhívás művészek és diákok részére a fesztiválon való részvételre.

A Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Bánffy György Kulturális Szalon meghirdeti a VERSÜNNEP 2015 jubileumi fesztivált

Kategóriák

  • Vers – és prózamondás
  • Énekelt vers, versmegzenésítés

A nevezéseket beadhatják

  • színművészek és előadóművészek, hivatásos zeneszerzők (komoly zenében felsőfokú végzettséggel, könnyű zenében szakirányú végzettséggel), valamint hivatásos hangszeres és énekes előadóművészek, zenekarok,
  • művészeti egyetemek valamint szakirányú közép-és felsőoktatási és könnyűzenei képző intézmények hallgatói.

Egy nevező több kategóriában is jelentkezhet.

Részletes kiírás

Az 1. kategóriában három mű nevezhető, amely lehet vers, próza, publicisztika.

A nevezett művek közül:

  • egy, József Attila által írt mű,
  • egy, Márai Sándor alkotás
  • egy kortárs magyar költő, illetve író verse vagy prózai műve

A nevezett művek nem haladhatják meg egyenként az öt perc mondási időt.

A választott művek szövegét kérjük a nevezéshez mellékelni!

Azok jelentkezését várjuk,

  • akik hazánkban, vagy határon túl élő, hivatalos minősítéssel rendelkező színművészek vagy előadóművészek (a nevezéshez kérjük csatolni a végzettséget igazoló hivatalos okirat másolatát),
  • aki hazai és határon túli Színművészeti Főiskola vagy Egyetem hallgatója, továbbá hivatalosan bejegyzett művészeti intézmény (akadémia, stúdió, tanoda stb.) színész hallgatója. A nevezéshez kérjük mellékelni az érintett intézmény hivatalos igazolását.

A 2. kategóriában kettő művel lehet nevezni, komoly vagy könnyűzenei stílusokban.

  • József Attila, vagy Márai Sándor alkotásának megzenésített változata,
  • kortárs magyar költő, író művének megzenésített változata.

A versmegzenésítéseket (önálló zenei kompozíciókat), illetve már megkomponált versmegzenésítések előadóit várjuk. Nevezhetnek zeneszerzők önállóan (ez esetben előadót is kell hozniuk magukkal a versenyre), valamint előadókkal közösen, de saját előadással is. A műveknek a versenyen élő előadásban el kell hangozniuk, kottát nem fogadunk el.

Előadóművészek (szóló ének, ének- bármilyen összeállítású kísérettel, vagy együttes, kórus) is jelentkezhetnek saját, vagy más szerzők által komponált versmegzenésítéssel. A versenyre minimum 5, maximum 10 perces műsorral lehet nevezni, a megadott időhatárokon belül tetszőleges számú versmegzenésítéssel. A zsűri zeneszerzői és előadói díjakat is odaítélhet.
A nevezéskor kérjük a megkomponált művek szövegét, időtartamát elküldeni, valamint a produkció előadóit is feltüntetni. Az előadóktól szintén kérjük az énekelt vers szövegét, időtartamát, és a zeneszerző nevét megjelölni.

A jelentkezéskor kérjük, hogy végzettségét, vagy jelenlegi tanulmányainak igazoló okiratát mellékelje. (Együttesek részéről 1 hivatásos igazolást kérünk.)

Jelentkezési határidő: 2015. február 22. vasárnap, 24.00 óra.

A jelentkezéseket az alábbi címre várjuk:

VERSÜNNEP ALAPÍTVÁNY
1088 Budapest
Mikszáth Kálmán tér 1.
vagy
versunnep@gmail.com

Információt a versunnep@gmail.com, címen kérhetnek az érdeklődők. Kapcsolattartásra használható a facebook.com/versunnep oldal is.

Az elődöntőkre 2015. márciusában kerül sor, különböző magyarországi és határon túli helyszíneken. A részletekről a jelentkezések regisztrálása után értesítjük az érintetteket.
a döntőt 2015. április 11-én rendezzük, a Nemzeti Színházban.
DÍJAK

Minden kategóriában több, nagy értékű pénzjutalom, képzőművészeti alkotás és ajándéktárgy kerül odaítélésre.

 

FELHÍVÁS ISKOLÁK, CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE

A fesztivál hivatalos programjához az év folyamán bármikor kapcsolódhat bármely hazai és határon túl működő iskola vagy civil szervezet, oly módon, hogy vállalja egy amatőr versmondó verseny megrendezését a kiírásban szereplő témaköröknek megfelelően. A szervezők biztosítják egy szakember delegálását az adott zsűribe. A verseny időpontját minden intézmény maga határozhatja meg. A versenyek nyertesei közül, a zsűri döntése alapján, az arra kiválasztottaknak lehetőséget kínálunk produkciójuk előadására, versenyen kívül, a hivatásos fordulók valamelyikén.

Ehhez szintén szükséges a nevezés elküldése, a versunnep@gmail.com címre. A nevezésnek a tartalmaznia kell a jelentkező adatait, továbbá, hogy mikor, hol, és milyen korosztályban kívánja a versenyt megrendezni.

A fesztiválra jelentkező résztvevők nyertesei részvételével 2015 májusában nagyszabású seregszemlét rendezünk, Budapesten.

Versünnep Fesztivál honlapja