José Cura és Rost Andrea a Győri Filharmonikusokkal lépnek fel

A világhírű argentin tenor, José Cura, valamint a Kossuth- és Liszt-díjas Rost Andrea operaénekesnő a Győri Filharmonikus Zenekarral adnak koncertet május 3-án a győri Audi Arénában – tájékoztatta a zenekar igazgatója pénteken az MTI-t.

Fűke Géza elmondta, hogy az anyák napi gálán az operairodalom legszebb és legismertebb művei hangzanak el, többek között Puccini, Verdi, Rossini és Leoncavallo közismert műveiből.

A 19 órakor kezdődő koncertet Berkes Kálmán klarinétművész, a Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője dirigálja. Az igazgató hozzátette, hogy Rost Andreával rendszeresen adnak közös koncertet, ám José Cura először lép fel a zenekarral.

Fűke Géza elmondta azt is, hogy a győri zenekar szombaton Bécsben, a Musikvereinben játszik. A patinás teremben Perényi Miklós gordonkaművésszel Dvorák h-moll gordonkaversenyét és Csajkovszkij 6. szimfóniáját adják elő, Berkes Kálmán vezényletével.

A Győri Filharmonikus Zenekar jogelődjét, a győri Ének- és Zeneegyletet 1862-ben a világhírű, győri születésű karmester, Richter János édesapja, Richter Antal alapította. 1968-ban koncertzenekarrá alakult az együttes. Felléptek Európa szinte valamennyi országában, valamint Marokkóban, Kínában, Dél-Koreában és Tajvanon.

(MTI)