Femme Fatale az űrben

Vasárnap este adták át a bécsi klasszika idején alkotó komponistáról elnevezett Istvánffy Benedek Díjat, amit egy 40. évét még be nem töltött zeneszerző kaphat egy, az előző évben bemutatott komolyzenei művéért. A Magyar Zeneszerzők Egyesülete ez évben Virágh András Gábort díjazta a Femme fatale 2200111XXG című operáért.

Bokor Gabriella: Többször beszélgettünk már, tudom, hogy sokféle műfajban komponálsz, de operáról még soha nem esett szó. Nem is nagyon tudtam elképzelni, hogy operát írnál.

Virágh Gábor András: Amíg a felkérést nem kaptam, addig én sem. Persze maga az opera korábban is érdekelt, nagyon szeretem a szélsőségeit, igaz, nekem minden műfajban fontos, hogy az érzelmek széles skálája jelen legyen. 2013 végén a volt főtárgy tanárom, Fekete Gyula tanár úr hívta fel a figyelmemet egy kiírásra, ahol a tavalyi, zeneakadémiai operavizsgára lehetett jelentkezni egy 18-20 perces kisoperával. Négy témakört adtak meg: horror, thriller, western, és sci-fi. Nekem azonnal egyértelmű volt, hogy a sci-fit választom. Bíztam benne, hogy űrlények szerepelnek majd a történetben, és így is lett!

B.G.: Szereted a sci-fit?

V. G. A. : Nagyon, bár most nincs túl sok időm olvasni, de mindig is sokat álmodoztam az űrről. Már gyerekkoromban is sokkal jobban vonzottak a transzcendentális dolgok, mint a földiek.

B.G.: Tehát eldöntötted, hogy sci-fi operát komponálsz. Ezután elkezdtél szövegírót keresni?

V. G. A. : Beszélgettünk az opera szakosok rendezőt-tanárával, Almási-Tóth Andrással, és megkérdeztem, lenne-e kedve megírni a szöveget. Kicsit gondolkodott, aztán elvállalta. Megbeszéltük, mennyi időre van szüksége, és mikor minden szereplőt kiválasztottak, és a szövegkönyv is elkészült, volt néhány hetem arra, hogy megzenésítsem.

B.G.: Addig, amíg nem kaptad a kezedbe a szövegkönyvet, nem is foglalkoztál a zenével?

V. G. A. : Egy atmoszférát elképzeltem, azt reméltem, hogy az űrben fog játszódni. És bejött!

Kicsit tragikomikus a történet, két főszereplője van, két űrlénynek kinéző teremtmény, FF22 és FF 23, akiket Gheorghita Orsolya és Bernáth Éva formált meg. Nekem tehát két énekhangra, és egy Mozart méretű zenekarra kellett írnom. A történet arról szól, hogy ez a két lény keresi a földlakókat, keresi „a” férfit. Találnak is párt maguknak – őket táncosok alakítják – később viszont összevesznek az egyik fiún, tehát megvan a konfliktus. Összeverekednek, és végül a összeverekednek, és végül a két űrlény agyoncsapja egymást.

B.G.:  Nem egy hétköznapi történet…

V. G. A. : Nagyon szellemes, sokat nevettem rajta, és nagyon jó volt megzenésíteni! Rendkívül zenei volt ugyanis a szöveg, könnyű volt rá írni, mert sok olyan szó, szókapcsolat, és gesztus volt benne, amit kiválóan meg lehet formálni zeneileg.

B.G.:  Ez volt az első operai kompozíciód. Mi volt a munkamódszer?

V. G. A. : Többször végigolvastam a szöveget, és megtanultam az első betűtől az utolsóig – egyébként mindig ezt csinálom. Azért tanulom meg, hogy ha épp nincs előttem a szövegkönyv – mert például a villamoson utazom –, akkor is dolgozzon bennem, legalább a háttérben, ez nagyon fontos.  Hetekig csak olvasgattam, és szinte magától kialakult a forma, kialakultak az egységek, a karakterek, hogy hol lesznek az áriák, hogy a recitativok, stb…

B.G.:  Fontos volt, hogy tudd, kik a szereplők? Vagyis az ő hangjukra írtál?

V. G. A. : Oly annyira, hogy többször elhívtak koncertekre, és akkor pontosan hallottam, hogy Orsolyának hol szól a legjobban a hangja, Évinek hol csillog legszebben, úgyhogy többszöri benyomások alapján komponáltam.

B.G.:  Kedvet kaptál, hogy folytasd, és újabb operát írj?

V. G. A. : Ha lenne rá lehetőségem, határozottan igent mondanék.

B.G.:  Melyik az az opera, amelyik a legközelebb áll a szívedhez?

V. G. A. : A Bartók Kékszakállú, ez egyértelmű. Nyilván elfogult vagyok, de azt hiszem, Bartókkal szemben mindez nem szégyen.

Szerző: Bokor Gabriella

Fotó:  www.andrasgaborviragh.com

Top