Előrelépés

A II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny döntője – BÓKA GÁBOR beszámolója a szeptember 24-i eseményről

Csak részleges rálátásom van a II. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyre: a többrészes megmérettetésnek mindössze a záró felvonását, a szeptember 24-én megrendezésre került döntőt hallgattam végig a Zeneakadémia Nagytermében. (Az elő- és középdöntőkről Kondor Kata tollából olvashattak kimerítő beszámolót néhány nappal ezelőtt.) A korábbi fordulókról nem csak egyéb irányú elfoglaltságaim tartottak távol, de a legutóbbi döntő kellemetlen emléke is: az akkori tíz versenyző között kevés igazán minőségi hang akadt – hát kell ez nekem napokon át, vélhetően még több kínos produkcióval? A finálét hallgatva azonban elszégyelltem magam elhamarkodott ítéletem miatt: az idei mezőnyben nem a kvalitásos versenyzőket kellett nagyítóval keresni – épp ellenkezőleg. A verseny minőségi ugrását taglaló ünnepi szónoklatok ezúttal nem bizonyultak üres lózungnak, hanem meglepő módon egyet érthettünk velük.

Az írást teljes terjedelmében elolvashatják az Operavilág oldalán.

Top