Kétszázmillió forinttal támogatja művészeti programok megvalósítását az MMA

music money

Megjelent a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) idei pályázati felhívása, amely 200 millió forintos keretösszegből támogatja az október 31-ig megvalósuló művészeti szakmai programokat.Az intézmény a művészeti élethez kapcsolódó közfeladatai ellátása érdekében a kulturális értékek védelméhez és gyarapításához, a művészeti és történeti hagyományok megőrzéséhez, valamint a magas színvonalú művészi alkotómunka feltételeinek megerősítéséhez hirdet nyílt pályázatot, amelyre március 8-ig lehet benyújtani a támogatási igényeket az MMA online pályázati rendszerén keresztül – olvasható az akadémia keddi közleményében.

Az elnyerhető, vissza nem térítendő támogatás összegének alsó határa 300 ezer, felső határa 1 millió forint.

A művészetelméleti tagozaton a művészeti neveléssel kapcsolatos programokat, a művészet és politika kapcsolatát a 20. században értékelő projekteket; a kortárs és a modern fogalmak témakörét a 20. és 21. században körüljáró rendezvényeket, könyvmegjelenéseket, tanulmányokat, filmeket, kutatások megvalósítását támogatják.

A népművészeti tagozaton az élő hagyományt ápoló, önfenntartó, közösségépítő nyitott műhelyek, valamint saját autentikus gyűjtést tartalmazó és/vagy oktatást, fennmaradást segítő korszerű szakmai kiadványok megvalósítását, továbbá ezen célokhoz kapcsolódó gyűjtemények és azok kiállításának, publikálásának, konferenciák megrendezésének segítik.

Az irodalmi tagozaton az idei jelentős irodalmi évfordulókhoz kapcsolódó rendezvények megvalósítását, valamint könyvek, folyóiratok megjelenését, reprezentatív, tematikus kortárs irodalmi szöveggyűjtemények kiadását támogatják.

Az iparművészeti és tervezőművészeti tagozat az iparművészet, a tervezőművészet és a tárgyalkotás jelentőségét és gyakorlatát bemutató szakirodalom, folyóirat megjelentetését kiállítások megvalósítását segítik, a zeneművészeti tagozat pedig komolyzenei projektek létrejöttéhez nyújt támogatást.

A film- és fotóművészeti tagozaton a politikai rendszerváltás elindította folyamatok ma is érzékelhető hatásainak, dokumentálható tüneteinek, pozitív és negatív eredményeinek a fotográfia, valamint a mozgókép eszközeivel történő művészi feldolgozása pályázhat támogatásra, a színházművészeti tagozaton pedig a magyar színházművészet értékmegőrzése és színművészeti, operaművészeti, tánc- és mozgásművészeti programok megvalósítását segítik.

Nyári táborok megvalósítására, könyv megjelentetésére és kiállítások szervezésére lehet támogatást igényelni az építőművészeti tagozaton, a képzőművészeti tagozat pedig civil szakmai szervezetek szakmai programjainak megvalósítását támogatja.

(MTI)

 

Top