Kocsis Zoltánról nevez el termet a Pannon Filharmonikusok

 

A tavaly elhunyt Kocsis Zoltánról, a világhírű zongoraművészről, karmesterről és zeneszerzőről nevezi el a pécsi Kodály Központban található próbatermét a koncertterem rezidens együttese, a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) november 9-én.

A zenekar eljátszott egy gondolattal. Ha csak három koncertet hallgathatnánk meg az évadban ahhoz, hogy egy meghatározó keresztmetszetet ismerjünk meg a komolyzene alapvető értékeiből, gazdagságából, melyik három lenne az? Kinek a tanácsát fogadnánk el teljes bizalommal, hogy melyik három legyen? Kitől várnánk, hogy képzeletben elkalauzoljon bennünket a komolyzene univerzumában? Az együttes Kocsis Zoltán képzeletbeli kezét fogva nyit ablakot a zenei világra. A három koncert a legendás zeneművész által kiemelten fontosnak tartott és szeretett alkotóktól válogat. A zenekar megújulását követően szakmai mentorként és első állandó vendégkarmesterként áll Kocsis Zoltán a Pannon Filharmonikusok mellett. A több mint egy évtized alatt a rendszeres próbaperiódusok során számos munkaórát töltött az együttes a felejthetetlen művésszel, melynek emlékére ünnepélyes keretek között Kocsis Zoltánról nevezi el próbatermét 2017. november 9-én.

A tavaly elhunyt Kocsis Zoltánról szóló megemlékezésekben a legtöbben úgy fogalmaztak, hogy „űrt hagyott maga után”. Személye valóban pótolhatatlan veszteség, zseniális tehetsége és elkötelezettsége egyedülálló volt a magyar zenei életben.  Az űr azonban lehet számunkra ablak a zene világára. Kocsis Zoltán muzikalitása, zenei tudása, preferenciái mindannyiunk számára iránymutatásként szolgálhatnak az egyetemes zene megismerésére. A Pannon Filharmonikusok a 2017/2018-as évadban három hangverseny műsorát állította össze úgy, hogy képzeletbeli ablakunkon Kocsis Zoltánnal együtt nézhetünk ki és fedezhetünk fel egy-egy meghatározó alkotást. Az Energiaáramlás évadában részesei lehetünk e nagyszerű karmester, zongoraművész, zeneszerző választásainak.

A koncertek műsorának összeállításakor legkedvesebb zeneszerzőinek műveiből válogatott az együttes, így kerülnek műsorra Beethoven, Rahmanyinov, Richard Strauss, Kurtág György, J. S. Bach és természetesen Bartók Béla darabjai. Richard Strauss műveinek premierjét, Rahmanyinov  magyarországi ismertségét, Bartók Béla újraértelmezését és Kurtág György alkotásainak számos bemutatóját Kocsis Zoltánnak köszönhetjük. A koncerteken kiváló karmesterek és szólisták garantálják, hogy a zeneirodalom e remekei a Kodály Központban úgy szólaljanak meg, hogy a résztvevők érezzék, valóban a komolyzene legjavából kaptak ízelítőt. A sorozatot a Nemzeti Kulturális Alap és az EMMI támogatja. 

 

A fiú

  1. november 9. 

Kodály Központ, csütörtök 19.00  

Kocsis Krisztián −zongora

Vezényel: Bogányi Tibor

 

A mentor

  1. március 8. 

Kodály Központ, csütörtök 19.00  

Palojtay János − zongora

Vezényel: Vajda Gergely

 

A barát

  1. április 12. 

Kodály Központ, csütörtök 19.00  

Ránki Dezső − zongora

Vezényel: Hamar Zsolt

 

A koncertekre szólójegyek vásárlása mellett kedvezményes jegycsomag is elérhető, mellyel mindhárom hangverseny kedvező áron tekinthető meg. A jegycsomag november 9-ig vásárolható online és a Kodály Központ jegypénztárában.

 

Kocsis Zoltán terem

A Pannon Filharmonikusok a megújulásától számítva több mint egy évtizeden keresztül élvezhette Kocsis Zoltán szakmai mentori támogatását. Az állandó vendégkarmesterként minden évadban fellépő dirigens koncertjei teltházat vonzottak, az utolsó, zongoraművészként adott koncertjére sorban állt a közönség a jegyekért. A zenekar művészei, bár nehéz próbaperiódusokat tudhattak mindig maguk mögött, tisztelettel csodálták a művész zenei intellektusát, zeneiségét és fáradhatatlanságát. A rendkívül intenzív és tartalmas közös  munkák emlékére, a tisztelet jeleként 2017. november 9-én a Pannon Filharmonikusok Pécs Megyei Jogú Város vezetőivel egyetértésben Kocsis Zoltánról nevezi el zenekari próbatermét.  Az ünnepélyes teremavatásra 2017. november 9-én délután 18.00 órakor kerül sor dr. Páva Zsolt polgármester jelenlétében.

A teremavatón a férőhelyek száma korlátozott, ezért az együttes kéri az érdeklődőket, hogy a részvételi szándékukat jelezzék a tatrai.blanka@pfz.hu e-mail címen  legkésőbb 2017. november 7-én 12.00 óráig. A visszaigazolt regisztráltak  a Művészbejárón keresztül tudják megközelíteni a helyszínt.

Top