Ütős sikerek külföldön

Nagysikerű koncerteket adott Lengyelországban és Szlovákiában a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Sonus Ütőegyüttese. A hallgatók kifejezetten csak magyar művekkel készültek a bemutatkozásra a nemzetközi mezőnyben.

A Debreceni Egyetem hallgatói képviselték Magyarországot a Nemzetközi Ütőhangszeres Fesztiválon Krakkóban. A Sonus Ütőegyüttes lengyel, amerikai, angol, spanyol és jemeni zenészekkel együtt kapott meghívást a rendezvényre.

– Ilyen nagyszabású európai zenei fesztiválon 2011-ben szerepeltünk utoljára. Most karunk hat ütős hallgatójával léptünk színpadra az Akadémia hangversenytermében. Repertoárunkat ezúttal csak magyar művekből állítottuk össze, játszottuk többek között Márta István Babaházi történetét is – emelte ki Szabó István együttesvezető, a Zeneművészeti Kar tanszékvezetője.

A krakkói szereplést követően Besztercebányán is felléptek a debreceni ütősök: Kolics Máté, Tóth Levente Péter, Fekete Barnabás, Lengyel Erik, Szekér Attila, Varga Bence, valamint két felkészítőjük, Szalai Tamás és Szabó István a Művészeti Akadémia hallgatóival közösen koncertezett.

Az 1974 óta működő ütőegyüttes a Zeneművészeti Kar egyik legrégebbi zenei formációja, repertoárját folyamatosan komolyzenei, populáris és gyerekeknek szóló művekre építi. A jelenleg összesen 13 hallgatóból és 2 oktatóból álló zenekar gyakran tesz eleget külföldi és hazai felkéréseknek, a következő hónapokban többek között Szegeden, majd Budapesten állnak színpadra. Rendszeres fellépői a Zeneművészeti Kar Universitas-Debrecen hangversenysorozatának is, az idei évad keretében február 26-án hallhatja majd őket a közönség.

(Forrás: Debreceni Egyetem)

Top