Műsorváltozás Andrew Tyson hangversenyén

A népszerű amerikai zongoraművészt, Andrew Tysont váratlan beugrásra kérték fel Skóciában, ezért egyeztetve a budapesti koncert rendezőivel, a koncert első felének programját módosították: Schubert A-dúr szonátája mellett Chopin mazurkák és az Asz-dúr ballada hangzik el. Szünet után Albéniz és Liszt műveket hallhat a közönség.

Andrew Tyson zongoraestjével zárja a 2017. évi Müpa-bérletét az „MVM Koncertek – A Zongora”- sorozat. Az Észak-Amerikában már rendkívül népszerű fiatal művész 2015-ben a zürichi Anda Géza Nemzetközi Zongoraverseny győzteseként hívta fel magára az európai klasszikus zenét szerető közönség figyelmét. A győzelem számos európai meghívást is eredményezett, koncerteket adott többek között a zürichi Tonhalléban, Brüsszelben, Szentpéterváron és Moszkvában. Az 1986-ban született Tyson 2014-ben szerzett diplomát a New York-i Juilliard Schoolon. Tanulmányai alatt több nemzetközi verseny díjazottja volt és számos elismerésben részesült. Az elmúlt években Chopin huszonnégy prelűdjét, majd Ravel és Szkrjabin műveit rögzítette lemezre. Szólista-pályafutása mellett nagy figyelmet szentel a kamarazenélésnek. A kritikusok szerint Tyson egyike azon filozofikus gondolkodású fiatal zongoraművészeknek, akik a szerző eredeti mondanivalóját kutatják, és azt szeretnék továbbadni a közönségnek. Hatalmas dinamikai skálája és kifinomult arányérzéke egyaránt ezt a célt szolgálja.

  1. december 12. (kedd), 19.30 óra – Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Andrew Tyson zongoraestje – „MVM Koncertek – A Zongora”

 

 

Top