Zeneszerző pályázatot hirdet a Szokolay Sándor Alapítvány

A pályaművek leadási határideje: 2018. május 31.

A zeneszerző pályázatra 21 éves korig jelentkezhetnek a fiatalok, három korcsoportban. A pályaművek meghatározásánál a szakmai zsűri igyekezett minél nagyobb szabadságot hagyni. 

Szokolay Orsolya így fogalmazott a pályázat kiírása kapcsán: „Édesapám, Szokolay Sándor zeneszerző szellemiségének tükrében az alkotókedvű fiatalokat szeretnénk ösztönözni, hogy zenei gondolataikat ne csak megálmodják, hanem azokat le is írják. Sokan már ifjúkorban improvizálnak, de kevesen kottázzák le  a témákat, motívumokat. Apukám nagyon fontosnak tartotta, hogy akiben fellobban a zeneszerzés lángja, tehetségét kiművelje és a fejlődésén tudatosan, önállóan is dolgozzon.

Szokolay a Békés-Tarhosi Énekiskolában pár heti zenetanulás után zongoratanára, Sípos Éva inspirálására írta első kis karakterdarabjait. Kényszerűségből és ösztönösen kezdett komponálni, ugyanis a zongoraiskola második kötete nem érkezett meg az újonnan alakult iskolába.

A gyermekkor első élményei meghatározó jelentőségűek – vallotta később a zeneszerző és gyakran idézte Kodály szavait:

Sokszor egyetlen élmény egész életre megnyitja a fiatal lelket a zenének… A tiszta lelkesedés, a naiv ösztön, ami a felnőtt művészeknél ritka adomány, minden egészséges gyermekben megvan… Tizenöt éven alul mindenki tehetségesebb, mint azon felül, csak kivételes géniuszok fejlődnek mindig tovább. Nagy kár elszalasztani ezt a tehetséges kort.

Ösztönös alkotónak vallotta magát Szokolay, de a tehetség kiművelését kötelességnek tartotta. Hangsúlyozta:

Az alkotómunka rezonancia, visszhang nélkül értelmét veszti. A mű nem fejeződik be, ha a kottán megszárad a tinta. Az előadónak, alkotónak és a közönségnek közeledésre van szüksége.

Ennek jegyében és alapjain nyugszik a zeneszerző pályázat kiírása is.

Szeretnénk a fiatalokat az alkotás örömének megélésére motiválni, hogy bátran keressék az egyéni hangzást, kísérletezzenek, próbálják meg élményeiket zenébe önteni.”

A pályázatra három korcsoportban lehet jelentkezni.

I. korcsoport: 13 éves korig, 1-2 perces pályaművek, szólóművek, duó

II. korcsoport: 13-17 éves korig, 2-3 perces pályaművek, hangszeres kamaraművek

III. korcsoport: 17-21 éves korig, 3-4 perces pályaművek, hangszeres/vokális kamaraművek

A kamaramű esetében az elődadók száma maximálisan négy lehet.

zsűri elnöke Hollós Máté zeneszerző, aki Szokolay szívbéli jóbarátja és kollegája volt. a zsűri tagjai Tóth Péter, Szüts Apor, Kovács Zoltán Ko zeneszerzők és Legendy László zongoraművész, a Szokolay-zeneművek és -kották közreadója. A bíráló bizottság korcsoportonként három díjat adhat ki.

A verseny összdíjazása 720000 Ft. Korcsoportonként a legjobb három pályaműből a Budapesti Filharmóniai Társaság művészei, az Operaház legkiválóbb muzsikusai és a Virtuózok versenyzői készítenek felvételt, majd internetes szavazás alapján a közönség is kiválaszthatja kedvenc kompozícióit.

Az ünnepélyes eredményhirdetés 2018. július 5-én lesz a Szokolay InspirArt-Virtuózok Gálakoncert keretében a BMC-ben. A díjnyertes művek 2018. december 9-én Szokolay Sándor zeneszerző halálának 5. évfordulóján a Vigadó Dísztermében szólalnak meg a Budapesti Filharmóniai Társaság és a Virtuózok közreműködésével.

 

További információ