Nemzetközi hegedűfesztivál kezdődik szerdán Veszprémben

 Világhírű vendégelőadók fellépésével szerdán kezdődik az ötnapos Auer hegedűfesztivál Veszprémben.

Kováts Hanna szervező az M1 műsorában elmondta: idén negyedik alkalommal rendezik meg a zenei fesztivált, amellyel a híres hegedűművész és zenepedagógus, Auer Lipót emléke előtt tisztelegnek szülővárosában.

Kováts Hanna az augusztus 1. és 5. között tartandó fesztivál nemzetközi fellépői közül kiemelte David Geringas litván csellóművészt, akitől Mozart-, Schumann- és Dvorák-műveket hallhat augusztus 3-án a közönség. A rendezvényen koncertet ad még Gidon Kremer hegedűművész is, aki Silvestrov találkozása Schuberttel című koncertjével augusztus 5-én lép színpadra. Mind a két vendégelőadó koncertjén a rendezvény házigazdája, a Mendelssohn Kamarazenekar működik közre.

A fesztivál nyitónapján Mozart-estet hallhat a közönség Fejérvári Zoltán zongoraművész előadásában, Vásáry Tamás vezényletével. Másnap, a 2016-os Auer Fesztiválon megalakult Auer Trió játékát hallhatja a közönség. A szervező ismertetése szerint a fellépők között szerepel Herczku Ágnes is, aki zenésztársaival lép színpadra a fesztivál harmadik napján és Bartók-feldolgozásokat mutat be. A koncerten az énekhang mellett népi hangszerek, zongora és cimbalom csendül majd fel.

A rendezvényen a Kállai Vonósnégyes Mozart-, Puccini- és Verdi-műveket ad elő, a New York-i székhelyű Klezmatics együttes pedig a hagyományos közép-európai stílust balkáni, latin és afrikai ritmusokkal ötvöző programmal lép színpadra augusztus 4-én.

A fesztivál zárónapján a veszprémi zeneművészeti gimnázium növendékeiből álló Gárdonyi Ifjúsági Kamarazenekar ad koncertet.

A koncerteket a veszprémi megyeházán és a Hangvilla rendezvényközpontban tartják.

(MTI)