Új ügyvezető igazgató a Budapesti Fesztiválzenekar élén

A Berlini Filharmonikusok egykori intendánsa, Martin Hoffmann lesz a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) ügyvezető igazgatója 2019. január 15-től.

A jogász végzettségű szakember, aki korábban a német SAT1 televíziót is vezette, otthonosan mozog a művészvilágban és az üzleti élet területén is. Kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszere, a brandépítésben és marketingben szerzett tapasztalata nagyban segítheti a Budapesti Fesztiválzenekar küldetésének megvalósulását.

A Fesztiválzenekar igazgatóhelyettese továbbra is Erdődy Orsolya marad. A BFZ korábbi ügyvezető igazgatója, Stefan Englert 2018. júniusában távozott az együttestől.

„Nagyon jól értjük egymást Martinnal. Úgy érzem, teljes harmóniában fogunk együtt dolgozni” – mondja Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója.

„Az, hogy egy ilyen fantasztikus zenekarral és egy ilyen inspiráló karmesterrel dolgozhatok együtt, igazán szép kihívás. Nagyon várom a közös munkát” – tette hozzá Martin Hoffmann.

„Meggyőződésem, hogy Martin Hoffmann érkezésével egy méltán világhírű zenekar szervezete világszínvonalú menedzsment támogatással működik majd” – nyilatkozta Simor András, a Budapesti Fesztiválzenekar Kuratóriumának Elnöke.

A Budapesti Fesztiválzenekart a világ egyik legjobb és legújítóbb zenekaraként ünneplik az egész világon. Itthon az együttes hosszútávú stratégiai programba kezdett, melynek keretében új koncertformákat alakított ki a fiatal generáció számára, közösségi tevékenységével pedig új közönséget vont be a zenehallgatók táborába iskolákban, idősotthonokban, templomokban és elhagyatott zsinagógákban. A tervek közé tartozik egy többéves ciklus Fischer Iván Operatársulatával, az évenkénti rezidencia a Vicenzai Operafesztiválon, nemzetközi turnék sora többek között a londoni Proms koncerteken, a New Yorki Carnegie Hallban és Lincoln Centerben, valamint egy rendkívül rangos meghívás a 2020-as Amszterdami Mahler Fesztiválra. Az új igazgató fő feladatai közé tartozik majd ennek a sikersorozatnak a zökkenőmentes menedzselése, és a zenekar működési hátterének hosszútávú biztosítása.