A zeneirodalom első számú műve a Zeneakadémián

A Máté passiót a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara szólaltatja meg, Vashegyi György vezényletével A Máté passiót a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara szólaltatja meg A Máté passió, minden idők legnagyobb tudású zeneszerzőjének két kórusra, és két zenekarra írott nagyszabású műve Mendelssohn 1829-ben történt felfedezése óta a zene Bibliájává vált. A művet egyébként először 1727-ben adták elő a lipcsei […]

Harmonia Humana: a Pannon Filharmonikusok estje a Müpában

A Harmonia Humana címet viselő sorozat péntek esti koncertjén elsőként Rimszkij-Korszakov Nagy orosz húsvét című műve szólal meg.Rimszkij-Korszakov, Nielsen és Stravinsky művek a MűPában Mint azt Gráf Orsolya, az együttes sajtómenedzsere az MTI-nek elmondta, a Harmonia Humana címet viselő sorozat péntek esti koncertjén elsőként Rimszkij-Korszakov Nagy orosz húsvét című műve szólal meg. Ezt követi Carl […]

Az első Gyurcsány-kormány vágta haza a Pécs 2010-et?

Halász szerint immár nem érdemes arról beszélni, hogy ki mit rontott el: gyorsítani kell az előkészületeken, különben nem készülnek el a beruházások és egyben a programok 2010-re.Gyorsítani kell az előkészületeken, különben nem készülnek el a beruházások 2010-reAz Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának vidékfejlesztési albizottsága április negyedikén prezentációk és beszámolók révén nyerhetett betekintést a Pécs 2010 előkészületeinek […]

Több mint 1 millió dollárért kelt egy Stradivarius hegedű

A “Penny” néven ismert hangszert, amelyet utolsó tulajdonosa, a tavaly elhunyt Barbara Penny brit hegedűművész után neveztek elA “Penny” néven ismert hangszerért 1,27 millió dollárt adtak A "Penny" néven ismert hangszert, amelyet utolsó tulajdonosa, a tavaly elhunyt Barbara Penny brit hegedűművész után neveztek el, az árverés szervezői előzetesen 1-1,5 millió dollárra értékelték. Ez jócskán elmarad […]

Óbudai Carmen – Opera(és)irodalom a Társaskörben

A Carmennel zárul az Opera(és)irodalom című sorozat az Óbudai TársaskörbenA Carmennel zárul az Opera(és)irodalom című sorozat az Óbudai TársaskörbenMerimée halhatatlan cigánylánya, Carmen önző, nyers, szívtelen, vad. Bizet operájában Carmen már más minőséget képvisel: megittasul a férfiak szerelmétől, ám ő maga is szeret, még ha szerelme elsősorban önmagát égeti is el. Mindkét Carmennel találkozhatnak ezen az […]

Közel 150 éves hangfelvétel

A felvételt 1860-ban, azaz 17 évvel azelőtt, hogy Thomas Edison a nyilvánosság elé lépett híres fonográfjával, a francia Edouard-Léon Scott de Martinville készítette egy úgynevezett “fonautográffal”148 éves minden idők legrégibb hangfelvétele. A rendkívüli dokumentumot a First Sounds nevű, hangmérnökökből, történészekből és zenekutatókból álló, 2007-ben létrehozott csoport mutatta be az amerikai hangfelvétel-gyűjtemények szövetségének (ARSC) éves konferenciáján. […]

Egy vagyonba került volna hazavitetni a Brodmann-zongorát

A nyeremény hangszer hazaszállíttatása hárommillióba került volnaA nyeremény hangszer hazaszállíttatása hárommillióba került volna A hangszer hazaszállíttatása hárommillióba került volna, de a verseny szponzora villámgyors megoldást talált: a győztes Tokióban cserehangszert kaphat. Kicsit tanácstalan volt vasárnap a III. nemzetközi Bartók Béla-zongoraverseny győztese, a japán Miucsi Kaneko, amikor kiderült, ő kaphatja meg azt a 2,5 millió forint […]

A tervek szerint halad a Zeneakadémia rekonstrukciója

Jelenleg a Liszt Ferenc téri, a Wesselényi utcai és a Nagymező utcai épület felújításának építési engedélyezése zajlik A rekonstrukció előkészítése az előzetes terveknek megfelelően haladA rekonstrukció előkészítése az előzetes terveknek megfelelően halad: ezekben a napokban zajlik a projektben érintett Liszt Ferenc téri központi épület, a Wesselényi utcai kiegészítő oktatási épület, valamint a Nagymező utcai konzervatóriumi […]

Jótékonysági koncert a Liszt bicentenáriumi előkészületekért

Az ünnepi évre való felkészülésként – hagyományteremtés céljából – 2008. augusztusában megrendezésre kerül a Liszt Hét, amely Liszt Ferenc egyházzenei műveit helyezi a középpontba.A következő jótékonysági koncert helyszíne és időpontja: 2008. április 5. szombat, 19 óraLiszt Ferenc egyik legfontosabb egyházzenei művét, az “Esztergomi Misét”, először Esztergomban vezényelte. A 2011-es Liszt Bicentenáriumi Ünnepségek egyik fontos helyszíne […]

Szerenád és különleges vonósnégyesek Óbudán

Kamaraest a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagjaivalKamaraest a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagjaival  2008. április 3-án, csütörtökön 19 órától Verdi e-moll vonósnégyese és Beethoven D-dúr szerenádja mellett Horváth Balázs különleges, mezzoszoprán hangra, altfuvolára és vonósnégyesre írt művét, a …szerelme??? című, Térey János Isten szerelme verse alapján komponált alkotását is előadják az Óbudai Társaskörben (III. Kiskorona u. 7.). […]